Philatelica

A Philatelica 1971-1991 között kiadott első sorozatát a MABÉOSZ Tudományos Munkaközössége szerkesztette. A lap alapítási célja az volt, hogy az elsősorban aktualitásokat közlő Filatéliai Szemle mellett a Szövetségnek legyen egy évi két alkalommal megjelenő olyan szaklapja is, amely hosszabb és időtálló filatéliai tanulmányok közreadására is alkalmas. A Tudományos Munkaközösség működése a MABÉOSZ-ban egy idő után ellehetetlenült, amit elsősorban a Philatelica iránti kereslet alacsony színtje okozta gazdasági problémák kezeléséből eredő nézetkülönbségek okoztak. A munkaözösség helyét nagyrészt a tagjaiból 1991-ben alapított Mafitt vette át. Bár a Mafittban kezdettől megvolt a szándék, az anyagi, személyi és technikai feltételek csak 2011-től tették lehetővé a Philatelica újraindítását.  A lap megjelenése azóta ismét folyamatos. A második sorozat immár nem csak magyarul, hanem angolul is hozzáférhető, gazdag tartalmú CD melléklettel együtt.

A Philatelica számai a Mafitt tagjai számára készülnek, a mindössze néhány többletpéldány az 1.800 forintos önköltségi áron a MABÉOSZ cserenapjain szerezhető be. Redukált felbontású, nyomtatásra nem alkalmas pdf állományokban viszont szabadon megtekinthető a Mafitt honlapjának Philatelica oldaláról.