Híreink

Börze maradékeladás

A MABÉOSZ és a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének a székházban rendezett szokásos, közösen szervezett őszi börzéjén a likviditás felmérése céljából a MABÉOSZ elfekvő készleteinek egy részét árverésre bocsátottuk. A tételekre előzetes írásos ajánlatokat kértünk, és igen mérsékelt érdeklődés mellett ugyan, de a valóban likvid tételekből sikerült jelentős bevételre szert tennünk. A maradék tételek november végéig még megvásárolhatók, végül decemberben selejtezésre kerülnek.

MABÉOSZ-tisztújítás 2018

A május 12-i közgyűlésen megválasztott Jelölőbizottság megkezdte munkáját, és a jelölésre jogosult szervezeteknek elektronikus vagy postai úton az alábbi, jelöltállításra való felhívást küldte ki. Alatta a Bélyegvilág dupla számába leadott Emlékeztető szövege olvasható, amely nyomtatásban július 26-án jelenik majd meg, és az augusztus 8-i jelöltállítási határidő előtti hetekben jut el tagjaink postaládájába.